Jelenlegi hely

Rőzseláng van közepébe kivarrva…

Meginvitálhatlak egy kis nosztalgiatáborozásra?

Ha korombéli - negyvenes - vagy, sokat nem kell magyaráznom. Ha fiatalabb, talán kedvcsináló lesz a következő néhány sor.

Sor, sorakozó.

Emlékszem mindig így kezdődtek a táborok.

A csapatok, a különböző korosztályok felvonultak a tábor alakuló terén, majd a táborvezető (csak és kizárólag vidám, karizmatikus, csupa szív emberekre emlékszem) sok-sok humorral fűszerezve ismertette a betartandó szabályokat és megnyitotta az épp kezdődő hetet.

A csapatoknak mindig volt egy ifjú vezetője, aki tyúkanyóként/apóként istápolva a gyerekeket, nagy-nagy szeretettel segített a beilleszkedésben, később pedig abban, hogy valóban minden program (melyek hihetetlenül sokszínűek voltak) maradandó szép emlékként raktározódhasson el a gyerekekben.

Rend volt. Erre nagyon emlékszem.

Sorban mentünk étkezni, sorban mentünk a programokra, rendet tartottunk a szobáinkban, összehajtogattuk a ruháinkat, szépen beszéltünk a felnőttekkel és persze szépen beszéltünk egymással is.

Rengeteg játék volt, rengeteg mozgás volt és igen, volt ideget, lelket lenyugtató pihenő idő is.

Remek (még ma is élő!!!) barátságok születtek, és én a mai napig is úgy gyújtom a tüzet a családi sátrazáskor, ahogy anno Tibi bá’ mutatta…

Jó volt a régi világnak ez a szelete, mert élményt, emléket, erős összetartozás érzést adott.

A minap egy mai „táborban” voltam...

Rengeteg gyerek az udvaron.

A „nevelők” épp egymással trécseltek, a gyerekek körletében pedig Delhi szegénynegyedét idéző vidám káosz és leginkább kosz (kajamaradványok, PET palack- hegyek, szanaszét hagyott játékok) fogadott.

A kérdésemre, hogy az aktuális vezető tanárt merre találom, a mobiltelefonokból tétován felnéző gyerekektől választ nem nagyon várhattam…

Szomorú lettem.

Hazatérve előkerestem a gyerekeimnek nosztalgiából félretett háromszögletű kis nyakkendőmet, felkötöttem, s bár egy kissé szorít  - a hajdani 37 kg huss 92 lett :)) -  egy pár pillanatra visszarepültem az időbe.

1980. Jó idők voltak. Bizony azok…

Leng a selyem lobogó, rőzseláng van közepébe kivarrva.
De sok magyar úttörő sorakozik, táborozik alatta.
Ugye fiúk, ugye lányok, gyöngy ez az élet?
Erdők, mezők, sejehaj, hegyek, völgyek integetnek felétek.

T. R.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére